1) a történelmi hűség miatt el kell mondani, hogy az utolsó napon ragyogó verőfényes idő volt Írországban, viszont amikor hazajöttem, Magyarország soha nem látott esőzésektől, belvíztől és áradásoktól lett hangos és vizes. (Gyűjtöttünk is szegény árvízkárosultaknak.)

2) a UK-beli 220-as dugó szerintem jobb, mint az EU-s, pedig eleinte nem tetszett, mer olyan ronda bumpszli. Viszont kevésbé kell a fali aljzatot bemélyíteni, a dugvilla is kevésbé hosszú, a fejében elfér egy biztosíték, az elosztó is egyszerűbb, és a földelés is biztosabb. Bár a dugó keresztmetszete nem kör, hanem téglalap, és ez valahogy hajlamosabbá teszi érintkezési hibára.

3) Írben a falon kívül vezetik el a szennyvizet, amit azért tehetnek meg, mert nincs fagy. Elég bénán néz ki, de kétségtelenül jobban szerelhető. Mo-n már láttam olyat, hogy a falban lévő szennyvízvezeték elöregedett, eltört, és a falon átszivárgott a…

4) Ilko volt nálunk látogatóba azóta, mindent alaposan lefényképezett. Mondta, hogy nagyon jól érezte magát, ami a mi “hibánk”.

asszem ennyi. tényleg vége

Ma Aidan és Antoine meghívásából egy utolsót merítkeztem az ír alkoholok világába, sorrendben: Guiness, Bullmers, SmithWicks, Galway Hookers. Közben az elfogyasztott folyadék egy részét visszaszolgáltattam a Corrib Rivernek. Eközben újra megmártóztam benne, ezúttal csak bokáig. Aztán zárásképpen egy curry-cheese-chips-et fogyasztottam, a miheztartás végett.

Aztán visszamentem a laptopért az irodába, és megint ott találtam Richardot. Éjfél után, és józan is volt. Mentségül azt hozta fel, hogy a barátnője otthon van, így csak a TV-t bámulná az albiban, és akkor már inkább a barátiaval levelezik az irodában.Ha neki ez jó… Megköszöntem neki a csocsó meccseket, majd kicsit melankólikus hangulatban kiléptem – valószínűleg utoljára – a DERI épületéből.

Az albiba visszaérve Fadit nagy örömömre ébren találtam, így elfogyasztottuk a búcsúbor maradékát, amit tegnap kezdtünk meg Vittel. Most pedig ideje lenne nekilátom összepakolni.

Még van pár bejegyzés betárazva az agyamban, illetve a fényképezőgépen, de azokat aksi hiányában már valszeg csak otthonról (igazán otthonról!)  fogom megírni.

Írország az igazi arcával búcsúzott tőlem, május közepe van, hideg, minden nedves és látom a lehelletem. A hét elején még elbűvölő tiszta szikrázó nyári égbolt volt, de aztán – életemben először – felvettem a bárányos pólómat, amire tudtam, hogy be fog rágni, mert nem szolgált rá korábban (és babonából nem is vettem fel a pólót).

Szóval ilyen a póló csak zöld, ezen a képen GIldi a modell

Na csákány.

Na jó, még délután tartok egy workshopot, szóval még van mit tenni. Aztán pakolás, kis alvás, azt haza!

Földszint

Emelet

Apró variációk vannak, de nagyjából mindegyik ilyen. Végülis elég élhető.

Az egész fából van, így minden moccanást hallasz. És ez így tudat alatt beépül. Érzed a másik életritmusát. Szerencsére jól kijövük egymással, így egy fura szimbiózissá alakul, mintha közös tudatunk lenne. Olyan biztonságot adó érzés… Nem csak annyiról van szó, hogy tudom, hogy mikor jönnek haza, mennek el, főznek, esznek, alszanak, edzenek, moziznak, telefonálnak. Hanem a lépésekből, az ajtó csukódásból azt is tudom, hogy fáradt, kipihent, spicces vagy éppen részeg, boldog, szomorú, unott, lelkes. És valahogymindezek után azt is átérzem, ha éhes, szomjas, és hogy mit fog csinálni ma. És fordítva is. “Ma xyz.” “Tudom.”

—-

Visszatérva a transzcendentálisról a realitások talajára: városszerkezet.

Elsőre nagyon fura volt ebben a városban (Dublin külvárosa is ilyen), hogy a kis utcák nem átjárhatóak. Van pár fő útvonal, amin be lehet járni a várost, de a főutak által körbezárt területeken girbegurba zsákutcák vannak.

Elsőre hülyeség, mert közlekedés szempontjából a négyzethálós felosztás tűnik reálisnak, ahogy otthon szokás. Ugyanakkkor a lakóövezetben tipikusan nem akarsz A-ból B-be menni. Hanem reggel elmész, este hazajössz, és arra tökéletesen elég a zsákutca. Az, hogy a légvonalban 50 m-re lakó szomszéd kocsival 1 km-re van, nem gáz, mert általában vannak gyalogátjárók a zsákutcák között.

Viszont van egy csomó előnye a dolognak. Nincs szükség – az egyébként is röhejesen értelmetlen – “csak célforgalom” táblákra. Aki nem ott lakik, az tök természetes okokból sose megy be, mert minek? És ettől olyan csendesek ezek az utcák, mint otthon azok a puccos lakóparkok, amiknek elzárt magánútjai vannak. És nem csak azért, mert nincsen átmenő forgalom, hanem azért is, mert egy-egy ilyen zsákutca egy-egy konkrét “szomszédságot” hoz létre. Ugyanazok a gyerekek játszanak a füves placcon, ugyanaz az öreg szépítgeti a kertjét, ugyanaz a szürke macska kísér hazáig (ez is megér egy külön bejegyzést), stb. Az emberek kint hagyják a bicikliket meg a gyerekek játékait, mert úgyse jár más arra.

Pl. itt tipikus zsákucás lakóövezet, keletre pedig girbe-gurba is.
Nagyobb térképre váltás

na jó, most szól a tűzriadó, szóval megyek.

A rendhagyón van a hangsúly.

Alcím: Hogyan nullázd ki magad hétvégére?

A comb meg a fenék nem sínylette meg nagyon, pedig arra számítottam. Bevillant, hogy az elejefele volt egy kis izomlázam a bemelegítő elliptikustól és levezető ergótól. Szóval azokat az izmaimat végülis rendszeresen használom.

A vádlim általában elég okés szokott lenni a tanctól. De már 3 hónapja nem táncoltam, és ezzel nem számoltam… Felálltam fél lábbal az egyik gép alsó vázára, a sarkam a levegőben. Leengedtem, amennyire bírtam, majd spitz. Fel, le, fel, le. Húsz után lábat váltottam, és vagy 100-at csináltam lábanként, gyakorlatilag amíg bírtam.

Érdekes, a gyúrás végén nyújtottam, és semmi gond nem volt, tök lazának tűntek a lábaim. Aztán egy nap múlva elkezdett húzni. Aztán szombaton már határozottan be voltak állva a vádlijaim, pedig többször nyújtottam. Szombat este már majdnem görcsölt, és nem esett jól a nyújtás. Mondom jól van, nem nyújtogatom tovább, pihentetem. Vasárnap reggel alig bírtam elmenni a fürdőszobáig! A lépcsőzés különösen vicces volt. Az az érdekes, hogy pár perc séta után viszont már nem volt annyira rossz. Szóval vasárnap pár óránként kellett sétálnom, és párszáz méter után normalizálódott a helyzet. Sőt, állítom, hogy ha egész nap várost néztem volna, nem lett volna semmi bajom.

De sajnos nem voltam kész a hétfőre tervezett előadásommal (ez egy külön bejegyzés lesz), ezért a gép előtt kellett ülnöm, ami így fizikai fájdalmat okoztt. Plusz nagyon szép idő volt, szóval a szívem is fájt. A kényszer-séták mindkettőt enyhítették, de jobb lett volna egész nap sétálni-fotógatni.

És végülis elhalasztottuk az előadást szerdára. BANYEK. Plusz kocsmázni sem voltam az utolsó hétvégémen. Bár a kocsma valszeg ugyanúgy megakadályozott volna a másnapi sétafikálásban, és még a pénzemet is elszúrtam volna, szóval tán jobb is így.

Mára már egész jó a lábam.

Szegény, már egy hete otthon kellene lennie, de a hülye izlandi vulkán még pöffentett egyet, ami miatt arra a fél napra zárták le a reptereket, amikor ő ment volna. Aztán két nappal későbbre kapott jegyet, de megfordult a szél, és ugyanazt a hamufelhőt visszafújta, és megint pont arra a fél napra zárták le a repteret…

A fiatalság java része nem idevalósi, hanem vagy a (1) környező megyékből van itt, vagy (2) valahonnan Írországból vagy (3) a világból. Döntő részük egyetemista, de van jópár, aki dolgozni van itt és vidám fiatalságot élni – főleg (1) és páran a (3) közül.

Ami közös, hogy mindegyik tudja, hogy egyszer haza fog térni, vagy a vidéki kihalt csöndbe gyerekeket nevelni, vagy a haza a félév végeztével. Tehát az átmeneti állapot érzése áthatja az éjszakát. És akkor már miért ne?

A fiatalok nagy része albiban lakik, és nyilván nem egy lakberendezési magazin címlapját célozzák meg maguknak. Bár vannak jó fotótémák. Pl. voltunk egy házibuliban, ahol a gipszkarton be volt törve, és a hibát úgy korrigálták, hogy ütöttek még egy lukat, és smileyt rajzoltak belőle.

Talán már említettem, hogy a szórakozóhelyek egységesen 2-kor bezárnak. De az emberek nyilván nem fejezik be a bulit, ha már egyszer jól megalapozták a hangulatot a pofátlanul magas italárak mellett. Tehát 2-kor van egy intermezzo, ekkor keresi meg a pénzét az összes taxis, éjjel-nappali fish’n'chips, és a pár seftes, aki alkoholt árul azoknak, aki nem gondolkodott eléggé előre. (A bolti árusítás 10-kor befejeződik.) Aztán 3-ra a nép fele összegyűlik valakinek a “house party”-jában, egy másik része valakinek az ágyában, és megy a buli pirkadatig.

Igazából a seftestől elég jó vörösbort kaptam, spanyolból csempészte be. A karácsonyfa-vásárlások során megszerzett rutin alapán kis címletet és sok aprót vettem elő az alkudáshoz. Vicces, hogy az 50 centes méretben az 1 és a 2 eurós között van, míg a többi jóval kisebb, így lehet látszatra sok pénzt adni. Szóval olcsóbban vettem jó bort, mint amennyiért trágya borokat sikerült vennem a boltokban.

A “házibuli” dolgot egy kicsit pontosítanom kell a smiley-s lakással kapcsolatban. Szóval nem voltunk benne, hanem csináltuk, mert a házigazda még nem ért vissza a szórakozóhely fázisból, viszont a nulladik, bemelegítő fázisban elvonuló társaság túl részeg volt ahhoz, hogy becsukja maga után az ajtót. (Ez a bemelegítő fázis Magyarországra is jellemző. Itt is, ott is az jellemző, hogy olcsó vagy ingyenes a belépés, és a szórakozóhelyek a magas italárakból élnek. Az értelmiség felé igyekvő fiatalok nyilván a gazdaságilag optimális irányba elmozdulva az erős szalonspicc állapotát még a szalonon kívül, szupermarket árakon érik el, és csak a szintentartáshoz szükséges alkoholt veszik prémium áron.) Jellemző, hogy a házigazda egyetlen gondja az volt, hogy milyen szar zenét hallgatunk, amikor visszatért a társaságával.

De tényleg nyitott ajtókat lehet találni mindenfele éjjel, és tök szívesen fogadnak, ha belépsz rajtuk hívatlanul. A társaság fele úgysem ismeri egymást. Plusz pár ilyen éjszaka után már ismerős arcokat találsz random helyeken

Mondjuk érdemes körbenézni az elején, hogyha fehér porokat tologatnak a konyhaasztalon, akkor next…

Visszatérve 10-től 2-ig tartó szórakozóhely fázisra. Az emberek jóval közvetlenebbek, itt tényleg lehet a szórakozóhelyeken ismerkedni, egyszerűen leülsz valaki mellé és elbeszélgetsz vele. És a nemek közti egyenlőség jegyében a fiúk is megtudhatják, hogy milyen, amikor egy olyan srác nyomul rájuk, akit nem szeretnének. Szerencsére ez utóbbit otthon még nem tapasztaltam.

—-

Konklúzió

Sokat gondolkodtam, hogy miért nem ilyen Budapest.

Egyfelől Galway kb. egy budapesti kerület méretű, viszont a NUIG, ami nem az egyetlen intézmény, kb. akkora, mint a BME. De nem ez a lényeg.

A lényegi különbség szerintem az, hogy otthon a fiatalság “szülői felügyelet” nélkül hagyott része főleg kolikban él, és ott éli ki magát. A koli azért változtatja meg a dolgokat, mert kis adagokban elszigeteli és burokba zárja a fiatalságot. Miért? Mert nem tudok 10 perc alatt átsétálni az egyik koliból a másikba, és ha igen, akkor is csak a szórakozóhelyre engednek be alapesetben.

Így gyakorlatilag nem mondhatjuk, hogy ugyanakkora egyetemista “fiatalság” (mint társadalmi entitás) van Budapesten, mint Galwayben. Budapesten több kicsi, részben elszigetelt “fiatalság” van. Az, hogy benyitok egy ajtón, és koccintok egy vadidegennel tökre nem furcsa otthon sem, ha egy koliban vagyok. Plusz a koli pincéjében lévő szórakozóhelyen tényleg el lehet beszélgetni egy ismeretlennel. De a nem hallgatók ki vannak zárva a buliból. Szóval semmi furcsa nincsen Galwayben, azt leszámítva, hogy az összes koli eggyéforrt, ami maga a város.

Gondoltátok volna, hogy az önkormányzat azzal, hogy nem épített kolikat, és bezáratja a szórakozóhelyeket 2-kor végső soron a hallgatói közéletet erősíti?

Mondjuk menjenek a búsba a görögök, mert ugyan én éppen nyertem egy kicsit ezen, de minden európai, főleg magyar általánosan szív…

Majdnem pontosan ugyanannyi pénzt utaltam vissza, mint amennyivel jöttem (kicsivel kevesebbet), van 150 euróm az utolsó másfél hétre, és a kaucióból és az uszodabérlet eladásából még 350-re számítok.

Ami akár jó is lenne, de a repjegyeket, az uszodabérletet és a kocsibérlés egy részét az otthoni bankkártyámmal fizettem.

Szóval pénzügyileg némileg minuszos a dolog. Az 1500 Eurós minimálbér eléggé reális, tekintve, hogy kajára, közlekedésre, alkoholra kevesebbet költöttem, mint az itteni átlagember.

Azt sem mondanám, hogy szakmailag sokat fejlődtem, bár felfrissítettem a szemantikus web tárgyból hallottakat, meg elmélyítettem a tudásomat a javascript/jquery témában, amit még a KFKI-ban kezdtem el, de semmi átütő.

Fittneszileg viszont sokat fejlődtem. Mostmár tudok többszáz métert gyorsban úszni egyhuzamban és végig tudok úszni egy hosszt valami olyasmi úszásban, ami talán hasonlít a pillangóra. Gondolom a Balaton átúszás is kevésbé fog megterhelni. Újra tudok fekvőtámaszokat nyomni úgy, hogy nem kattognak az izületeim, stabilan tudok fekvenyomni 10 kilós tárcsákkal (asszem innentől kezd el nem ciki lenni a fekvenyomás). A tolódzkodáshoz és húzódzkodáshoz még 20 kiló segítség kell, hogy szépen végig tudjam csinálni, ami már nem annyira rossz a testsúlyomhoz képest.

Plusz nem elhanyagolandó, hogy leporoltam egy kicsit az angolomat, meg legalább van egy reális képem a nyelvtudásomról.

Meg lazultam! Az, ami kimaradt a sulis évekből, mert nem voltam kolis/albis/menő, azt átélhettem most, anélkül, hogy bárminek a rovására ment volna. Plusz elolvastam a Dune három kötetét és megnéztem a Battlestar Galactica négy évadát.

Szombaton viszont vicces volt, mert kicsit későn sikerült felkelni a pénteki buli után. Azt hittem, hogy van időm még egy késő délutáni reggeli megfőzése, mert úgy emlékeztem, hogy 8-ig van nyitva az uszoda hétvégén, de csak 6-ig, szóval már pont zártak, amire odaértem.

Visszafelé a szokásos főút helyett a Corrib folyó partján jöttem, ami nagyon szép, olyasmi, mint a Kis-Duna partja otthon.

Lejjebb, a tenger előtt brutális a sordása a folyónak, de itt fent, jóval a gát fölött nagyon kis csendes, szoktak evezni, meg minden. Szóval mondtam magamban, hogy márpedig akkor is úszom ma.

Elsőre, a kezemet beletéve nem volt olyan hideg. De belemenve olyan volt, mint a szauna utáni hideg zuhany. Úsztam már olyan vízben, ami fájt, de ez nem, csak határeset volt. Térdig benne állva tétováztam egy kicsit, de aztán mondtam, hogy ez a legkevésbé optimális helyzet, szóval el kellene mozdulni valamilyen irányba.

Egy kicsit vad volt, ahogy eltűnt a horizont, és a hideg sötét vízben csak a saját bugyborékaimat láttam és hallottam, brururugy. Aztán elkezdtem úszni, de kapkodva vettem a levegőt, és eszembe jutott, hogy mondott valamit erről az a túlélő arc a discoveryn, szóval inkább egy kis kanyarral kijöttem. Valszeg nem lett volna semmi bajom, és ha többen vagyunk, akkor lenyugszom, és úszunk egy jót, na mindegy, így a biztos.

Legalább ez egy jó érv volt, hogy volt aznap elég kalandom, amikor megmondtam Tobinak, hogy nem fogok a ballyvaughani Ki Mit Tud után a tengerparton éjszakázni velük. (További érv volt, hogy 6°C és eső volt az előrejelzés estére; végül ők sem mentek)

Aztán később rákerestem a Corrib folyóra, és egy halakat támadó baktériummal kapcsolatos cikkben megtaláltam, hogy csak június és augusztus között emelkedik 12° fölé a folyó (ekkor szaporodik az adott baktérium).

Mivel nem sokat voltam bent, nem fagytam át, hanem azzal a tök kellemes szauna utáni fílinggel sétáltam haza. Az éppen arra kutyát sétáló bácsi egyébként egyáltalán nem csodálkozott rajtam, csak annyit mondott, hogy biztosan frissítő lehetett, és hogy az ő kutyája nem szokott úszni, csak addig megy be, amíg a lába leér.